Velencei karnevál története

Világszerte alig akad ember, aki ne ismerné a lagúnák városában tartott, a városról elnevezett Velencei karnevált, mely az olaszok egyik ősi hagyománya és mindmáig fontos esemény. Csodálatos és izgalmas, a hangulat egyre csak fokozódik, egészen a karnevál utolsó napjáig, húshagyó keddig. A riói karnevállal összehasonlítva azt mondhatjuk, hogy a riói látványos, a velencei a szó szoros értelmében szép. Általában a riói karnevál a hangos, túlfűtött ereszdelahajamról szól, még a velencei karnevál inkább egy összeszedettebb, megkomponáltabb műfaj.

A velencei karnevál története.

A régi idők Dél-Európájában a farsang az egyik legnagyobb eseménynek számított. Januárban kezdődött a farsangi időszak, mely alatt szinte minden megengedett volt. A hölgyek tojással dobálhatták a felvonuló tömeget, frissel a szép nőket, megzápulttal a csúnyákat, az álarcosoknak szabad volt berontani magánházakhoz. Az egész egy hatalmas színjáték, melyben mindent szabad, melynek nézőközönsége szerves résztvevője az eseményeknek.

A húshagyó csütörtökön tartott főünnepséget a Piazza San Marcon (Szent Márk Tér) Velence híres főterén rendezték, a szabad ég alatt. A város egy részén átvonulva ide érkezett a felvonuló tömeg, élükön virágkoszorúval díszített ökrökkel. Ezeket az állatokat, a főtérre érve, a dózse előtt, egy nagyobb méretű, éles és széles pengéjű kard egyetlen csapásával lefejezték.
A karnevál sok részletet megőrzött a régi hagyományból, némelyiket kissé átalakítva, de a jelképes momentumok megmaradtak. Hagyományosan a dózse és vendégei a palota erkélyéről üdvözlik a tömeget, majd megszólalnak a harsonák, és több száz léggömböt engednek a magasba, melynek hatására az ég megtelik mozgással, színekkel, mintha egész Velence bolydult volna fel, mindenestül.

Régebben egy fiatal kötéltáncos vakmerő produkciója következett, mikoris végighaladt egy a harangtorony és Dózse-palota között kifeszített kötélen. Mára jelképesen a kötéltáncos helyett egy gipszből készült galamb csúszik át lassan drótkötélen a Campanile (A Szent Márk bazilika különálló harangtornya) és Palazzo Ducale egyik oszlopa között. Közben az emberek azt kiáltozzák „Viva Venezia! Ciao Venezia!” Majd a magasban a Colombiana, alját szétnyitva színes konfettit, szalagokat hullajt az ünneplő tömegre. Végül, húshagyó kedd éjjelén, az ünnepségsorozat befejezéseképpen az egybegyűltek leveszik díszes maszkjaikat és „Elmegy! Elmegy! Elmegy!” kiáltásokkal búcsúznak. 

A Herceg tündöklése és bukása

A turisták között legnépszerűbb nap a karnevál utolsó napja és egyben csúcspontja, a húshagyó kedd. Ekkor búcsúznak el a Karnevál Hercegétől, akinek az első napon mindent odaadtak és akitől most mindent el is vesznek. Ezen a napon szimbolikusan megölik a karnevált, hogy elűzzék a rossz szellemet, búcsúztassák a telet, köszöntség a tavaszt és hivatalosan is véget vessenek jövő ilyenkorig a féktelen mulatozásnak.

A Karnevál Hercege mindent megkapott, evett, ivott, a végletekig kiszórakozta magát, de most vége. A tömeg elkíséri utolsó útjára, mint egy igaz temetésen, még meg is siratják, ami természetesen nem valódi, hanem inkább színpadias gesztus. Az álarcosok, szemüket kendővel törölgetve imitálják a hatalmas szomorúságot.

A Karnevál Hercegét a vég előtt, bíróság elé állítják, és mint bűnbak, mindent ráfognak, minden, a városban történt rosszért őt okolják. Ennek eredménye, hogy a bíróság máglya általi halálra ítéli. Persze a máglyahalált nem vállalja senki, ezért helyette egy szalmabábut égetnek el, minden bűnért, amit elkövetett. Kicsit olyan ez, mint a boszorkányégetés.
A tömeg sopánkodik, sír, majd hagyományosan seprűvel ütik a földet és üvöltöznek, mert a Karnevál Hercege, mint bűnbak, minden rosszat magával visz a halálba, még az emberekben rejlő rosszat is.

Az esemény egyik legfontosabb eleme a tűz. A tűz, ahogy szinte minden vallásban, mitológiában a megtisztulást jelképezi, ezzel az égetéssel mindenki megtisztul és megszabadul minden bűnétől, feloldozást nyer azok alól. A máglyán való elégetés az a pillanat, mikor a természet kilép a télből és újraéled.

A karnevál szó eredete

A karnevál, mint szó, még a középkori latin „carne levare”, azaz „a hús elhagyása” ünnep nevének szóösszetételéből alakult ki. Ez a nagy mulatozás, dőzsölés nem kötődik keresztény ünnephez, az egyház később tette azzá. A „carne” azaz „hús” szó nem csak a keresztény ünnep böjtmegelőző jellegére utal, hanem a farsangi eszem-iszomra is. Az ünnepkor töménytelen hús, többek közt csirke, sertés és marha került az asztalra, igazi lakomákat rendeztek a farsang alkalmával.

Egy másik elmélet szerint, az elnevezés „carrus navalis”-ra eredeztethető vissza. Rómában Lupercalia ünnepén egy hajót formáló, kerekeken közlekedő szerkezetet húztak végig az utcákon február 15-én, ami a termékenységet és a bőség szimbólumát jelképezte. Ezzel üdvözölték a természet újjászületését.

Ezt az utóbbi elméletet viszont sokan vitatják, mivel az olasz „carrus” (kocsi) szó mind a mai napig két r-rel írandó, még a karnevált soha, sehol nem írták kettő r-rel.

Dionüszosz ünnepek az ókori Görögországban és Saturnaliák.

Az ókori görögöknél Dionüszosz egyik ünnepe a farsang napjára esik, ami a dátumon kívül másban is egyezik a mai karnevál ünnepével. Ezt december-január havában volt esedékes, ahol az utcai bálokat, mulatságokat szintén álarcosokkal tartották. Innen alakult ki az athéni vígjáték.

Ez volt a kis Dionüszia ünnep, a nagy Dionüszosz ünnepét tavasszal tartották, megünnepelték az újbort, a szőlő újra virágzását, ami a városokra volt inkább jellemző. Ekkor kezdtek drámai versenyeket rendezni, amiből kialakult később a görög dráma, az athéni tagédia. A görögök a nagy Dionüszosznak áldoztak, a rómaiak pedig február 15-én Lupercalia ünnepén kecskét áldoztak az isteneknek.

Egy ősrégi latin ünnep, a Saturnaliák, a legendák szerint egy régi letűnt aranykorra való emlékezés volt, ami még Saturnus uralkodásának idején volt. Az esemény december 17.-re esett, de a mulatság egy hétig is eltartott. A császárok ezt komolyan szabályozták, Augusztus császár csak 3 napot engedett, Tiberius és Caligula plusz egy-egy napot hozzátett. Tilos volt dolgozni és „kötelező” volt mulatni. A jókedv nem maradt el. A gazdag réteg rózsakoszorút viselt, vendégül látták a szegényeket, a rabszolgákról leszedték a láncokat, a cselédek odaülhettek az asztalukhoz, a családok pedig, mint nálunk karácsonykor, ajándékkal kedveskedtek egymásnak.

Ezeken az ünnepnapokon cirkuszi mulatságok, gladiátorjátékok és felvonulások váltották egymást, melyeket a bolondok ünnepe, a karnevál és még sok más ünnep ősének tekintenek.

A középkor – a pogány ünnep átalakulása

A középkorban is jellemző volt az álarcos, jelmezes felvonulás. Az egyház ezen ünnepeket keresztény jelentéssel töltötte meg. Bizonyos elemekben megtartották a Saturnáliák jellegét, ami megadta a jó hangulatot, jeleneteket rendeztek és ugyanúgy állati jelmezeket is használtak a mulatozáshoz.

Sok európai városban várva várt esemény volt az álarcos felvonulás. Megtartották a hajó formájú szekeret, amin mindenféle maszkos és jelmezes embereket közlekedtek. Több kocsi is volt, némelyiken óriási figurák utaztak. Firenzében a reneszánsz idején az álarcosbálok védnöke Lorenzo II. Magnifico volt.

A farsang, mint elnevezés ekkor alakult ki, mely a vízkereszttől hamvazószerdáig tartott. A szó a német „fasen” szóból származik, amely „pajkosságot űzni”-t jelent. Az utolsó három napban a szabados mulatozás, lakmározás, tivornya volt jellemző a nagy böjtök előtt. Ekkoriban még nagyon vallásosak voltak az emberek, de az ünnep alkalmával elszabadulhattak a keresztény kötelékektől egy kis időre.

A maszk immáron Velence jelképévé vált. A farsang őshazája Olaszország, amit a római kor Saturnália óta őriznek, fejlesztenek, alakítanak. Az egyház ellenezte kezdetekkor az ünnepet az elszabadult hangulat miatt, de a nép kitartott, ezért a pogány hagyományt inkább átalakították keresztény jellegűvé.

A karnevál maszkjai

A karneválokon az emberek kezdetben nem csak felvonultak és álarcot viseltek, hanem konfetti helyett virágokat és cukorból vagy lisztből készült golyócskákat szórtak az többiekre /innen származik a konfetti/, hanem állatviadalokat is tartottak, valamint lóversenyeket is rendeztek.

A farsang története még régebbre nyúlik vissza, mint hinnénk. A köztársaság a császárhű Ulrico pátriárka legyőzése óta tart ünnepségeket a mai karneváli időszakkal megegyező időben a Szent Márk téren. Ebből alakult ki a húshagyó csütörtök.
A legrégebbi ebből a korból fennmaradt írás szerint 1094 óta ünneplik a győzelmeket, még Vitale Falier elöljáró idején. Velence nagy és befolyásos tengeri hatalom volt akkoriban, és mindig pazarul megünnepelte győzelmét. A húshagyó ünnepet a 13. században regisztrálták hivatalos ünnepként először.

A maszk-készítőknek már egészen korán saját alcsoportjuk alakult ki a festők céhén belül. Velencéből importáltak maszkokat és ruhákat több európai államba, többek között Mátyás király korában Magyarországra is.
Velence már a 18. században a karneválok városaként vált ismertté. Megjelentek itt a turisták, Európából egyre több nemes volt kíváncsi a karneválra, ahol kimulatták, kiszórakozták magukat az utcákon és szórakozó helyeken.
Érdekesség, hogy titkokban még Ferenc József, Ausztria császára is tiszteletét tette az 1869-ben rendezett fesztiválon, a Tron és Rezzonico családok vendége volt.

Később a köztársaság megbukott és elfeledték az ünnepet, de szerencsére a 20. század vége felé újra feléledtek a hagyományok. 1979. óta újra létezik a Velencei karnevál, ismét rengeteg ember látogatja az eseményt, ami mára már újra világhírűvé vált. A karnevál alatt visszatér Velence nagyvilági szalonokat idéző hangulata. A rendezvényeken, ami a világ legrangosabb eseményei közé tartozik, nagyjából 500.000 turista teszi minden alkalommal tiszteletét .

Ha részt szeretnénk venni a fesztiválon, érdemes hónapokkal előtte rendezni a szállásunkat, ugyanis néhány héttel később csak 10-20 kilométerre az események csomópontjától kapunk megfelelő helyet.

Törvényi szabályozások

A törvények szigora a karnevál ideje alatt változó volt. Az Adriai Köztársaság nem tiltott semmit, gyakorlatilag szinte bármit megengedhettek maguknak a maszkos, álruhás alakok. Minden szalonból, kávézóból és egyéb szórakozóhelyről hangos lármázás, üvöltözés hallatszott ki. Ilyenkor kötelező volt maszkot viselni, amit papírból készítettek és már akkor cicomáztak, kifestettek.
Az álarc nem csak szórakozásra volt jó. Volt, aki visszaélt a helyzettel és fegyvert tartott magánál, nem lehetett felismerni a huligánokat és a szerencsevadászokat, csalókat. A kaszinók nem engedték a maszkviselést érthető okokból, mivel maszkban könnyű volt elbújni a hitelezők elől.

• Az álarc szabályozására először 1268-ban hoztak törvényt. A Serenissima, Velence hírhedt, keménykezű tanácsa vezette be, tiltotta a „tojásjáték gyakorlását”.
  
  
• A legérdekesebb szabályozás 1467-ből, a város főtanácsától származik, melyben megtiltja a férfiaknak, hogy nőnek öltözve belépjenek az apácazárda területére.
  
  
• 1502-ig kellett várni a fegyveres álarcos emberek rendszabályozására, ami kimondja, hogy nem lehet maszkot és fegyvert egyszerre viselni. Továbbá fegyverrel /vagy annak látszó tárggyal/ nem lehet templomot látogatni. Néhány évente be is tiltották a fegyverek viselését.

Az egyetlen maszk, amit szinte sohasem korlátoztak az a bauta, ami csak a fél arcot takarja el. Praktikus is, hiszen nem kell levenni, ha enni-inni akar valaki.

A törvényeket persze nem volt könnyű betartatni, hiába a szigor, az ünnepi hangulatban nem foglalkozott vele a szórakozni vágyó tömeg. Ugyanazokat a törvényeket hozták meg évről évre 1789-ig, de tulajdonképpen egészen a második világháborúig foglalkoztak vele.

Commedia dell’Arte

Ki ne hallott volna a Reality sorozatokról, ahol a színészek csak a szituációt kapják meg, a szöveget nekik kell kitalálni, vagy nagyjából előadni? Ez a fajta színjátszás még a 16-17. században fejlődött ki a francia klasszicista drámák fénykorában. Olaszországból indult és nagyon gyorsan elterjedt egész Európában.

A színészek csak „carnovaccio”-t kaptak, ami nem tartalmazott előre megírt szöveget, csak a cselekményt és a benne foglalt fordulatokat, amiket el kell játszani. A párbeszédeket és a szövegeket a színészek találták ki. Ebből rengeteg komédia született, sosem volt ugyanaz. Folyamatos rögtönzések, mindig más színészek. Állandóságát csak a maszkok és a ruhák tartották meg, és a benne megjelenő hagyományos állandó jellemek, melyek mintáját a való életből vették, kissé eltúlozva, ahogy a komédiára jellemző. A legjellemzőbb karakterek közé tartozott a gazdag, de zsugori öreg, a gőgös hetvenkedő, egy esetlen hivatalnok és persze egy szerelmes fiú. Nem a látvány volt a fontos, hanem a gesztusokra építettek. Olíannyira meghatározó volt az irodalom és színjátszás számára ez a hagyományra épülő, nem túl kifinomult, de annál érdekesebb műfaj, többek közt még Molierre is hatott a commedia dell’arte varázsa.

Néhány jelenetben némajátékot helyzetek, ebből alakult ki a mai pantomim. Angliában a 18. században megszületett az önálló harlequinade(a választékosabb beszédűeknek, a franciából) vagy harlekinád némajáték, amiben Harlekin és Colobbine komikus epizódjai készültek, amikben kifigurázták a komoly darabokat.

Ki ne ismerné Pierrot fehér arcáról, bő ruházatáról? Ő egyike a nagy múltú, legendás színpadi alakoknak, akik irodalmi, képzőművészeti síkokon is megjelentek. Eredetileg Pedlolino néven ismerték Olaszországban, ahol szolgakaraktere volt, fehér arcát és ruházatát a francia színpadokon kapta.

Tradicionális figurák, öltözetek

A velencei karnevál híres és tradicionális viselete a maschera-öltözék, amely legtöbbször fekete selyemköpönyeg, a fejen fekete csipkéből kámzsát viselnek, amit fél maszkkal hordanak(ezt nevezik bautának). Ezt már egy 1790-es itáliai útleírás is megemlíti. Az arc szabadon maradt részén fehér maszkot hordanak, ami a szájat szabadon hagyja. Ezt a fehér maszkot voltonnak hívják, ami az arcot bár elfedi, de enni-inni lehet tőle. Az egészet egy díszes kalap tartja, melyen tollbokréta ékeskedik.

A maszkokról egy pár szót.

Mára rengeteg maszk közül lehet választani 5-30 euró között. Aki egyedit szeretne, csak festessen magára az utcai arcfestőkkel. Ha különleges ruhát szeretnénk, az is megoldható, persze csak méregdrágán.

• Arlecchino: A maszkok közül a legnépszerűbb, vidám karakter. A kezdetekkor foltos és rongyos ruhákban „pompázott”, de napjainkban színes, fodros formákká alakították. A maszk fekete, a homlokán vörös folt egy késelésre utal. Leginkább butaságát és mohóságát emelik ki. A komédiában ügyetlen figura, aki problémákat okoz gazdájának.
• Brighella: Gyakori komédiás figura, a karakter kapzsi és fukar. Egyszerű, fehér ruhában jelenik meg. Cselszövő, pénzéhes és spirituális hatalomra vágyik. Sokszor szolgaként ábrázolják.
• Burattino: kevesebbet szerepel, mint elődei, gyors, okos figura, de egyszerű emberke. Általában szolga vagy közember.
• Capitano: Nagy mesélő, szeret hősködni, de valójában gyáva alak. Jellegzetes tollas kalap, csizma, kard és köpeny.
• Colombina: Komikus szolga. Rongyos ruhája van, szemkörüli cifra festék jellemzi, és mindig van nála egy dob. Szerelmi konfliktusok és cselszövések jellemzik.
• Dottore: Egy gazdag ember, lehet földbirtokos, vagy orvos, mindenkinél mindent jobban tud. Művelt, okos figura. Szeret kérkedni tudásával, magas lovon ül. Hosszú orra van és fekete ruhája.

Ha már Velencében járunk, érdemes tudni a tarifákat is. Olaszországban drágább, mint nálunk, viszont sokkal magasabb a színvonal is. A fővárosban csak egy euró a közlekedés, viszont cserébe 75 percig utazhatunk, még a közeli kisvárosokba is! Napijegy és turistajegy szintén van. Jó az infrastruktúra, jó útjaik vannak és remek a vasúthálózat is.