Tel: +36 1 322 0032
Frari


A Frari, teljes nevén Santa Maria Gloriosa dei Frari – bazilika Velence hatalmas, gótikus stílusban épült ferences temploma.

Jacopo Tiepolo dózse a 13. században földet adományozott a ferenceseknek és finanszírozta egy méretű Szűz Máriának ajánlott templom építését. Ennek okai Assisi Szent Ferenc látogatásához vezethetők vissza, aki hazafelé tartva utazásaiból valószínűleg 1220-ban látogatott Velencébe és nagy hatást gyakorolt a város vezetőire.

1250-ban egy nagyobb templomot építettek a helyén, a ma is látható bazilika pedig a harmadik épület ezen a helyen, a végső építkezést 1333-ban kezdték és 1492-ben fejezték be.

A templomot Napoleon uralma alatt elkobozták a szerzetesektől, de az 1902 és 1912 között történő restaurálás után 1922. június 25-én visszaadták a ferences rendnek, majd 1926. február 1-jén Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulóján XI. Piusz pápa bazilika rangra emelte.

A templom egy háromhajós, latin kereszt alakú épület, a kereszthajó végén kápolnasorral, száz méter hosszú harmincegy méter széles és huszonnyolc méter magas épület, melynek harangtornya eléri a hetven métert, így Velence második legmagasabb tornya a Campanile után. A hajókat tizenkét henger alakú oszlop választja el egymástól, de statikai megfontolásból a hajókat fagerendák kötik össze, a hatalmas boltívek feszítő erejét semlegesítve. A padló vörös és fehér veronai márvány, a téglafalak éles kontrasztban állnak a belső tér többi, díszes részével. A padló nem egységes, az ötödik és hatodik oszlop pár között három lépcsőfok vezet a kórushoz és a szentély újabb három lépcsőfokkal közelíthető meg.

Számos híres festmény, szobor, dombormű és síremlék található a Frariban. Monteverdi sírját például egy a padlóba ágyazott márványlap jelzi, de díszesebb síremlékeket is őriz. Canova egy csodálatos, bár a templom stílusától eltérő síremléket tervezett Tizianonak, de nem gyűlt össze elég pénz a megvalósításához. Ezt követően a bécsi Ágoston rendiek templomába Ausztriai Mária Krisztina síremlékének akarták felállítani, de 1822-ben Canova meghalt a városi tanács kérésére szívét egy porfir urnában Velencében hagyták (testét szülővárosába szállították) és az általa tervezett síremléket neki állították fel. Tanítványainak (mint például Bartolomeo Ferrari, Rinaldo Rinaldi) munkája. A síremléket a neoklasszicizmus egyik legszebb darabjának titulálták.

A templomhoz tartozó kolostor hatalmas alapterületű, rengeteg szobával ezért Ca’Grandénak is nevezik, ami Nagy Házat jelent. Több híres szerzetes lakott itt.

Frari - Velencei karnevál látnivalók - 1