Óratorony
Óratorony ( Torre dell'Orologio ) Az Óratorony Velence egyik legszebb korabeli reneszánsz épülete, amit a velencei karnevál során mindenki megcsodál. Mindez nem véletlen, hiszen az öt emelet magas látványosság Velence főterén, avagy a Szent Márk téren található meg, és egészen pontosan 1496-tól 1499-ig épült Mauro Codussi tervi alapján. A város történelmében az Óratorony egészen szimbolikus jelentéstartalmat hordoz, hiszen a tenger felől és a szárazföldről is már kilométerekről látszott, hogy hol található Velence, ami ezzel nagyszerűen kifejezte a hely nagyságát és gazdagságát is egyszerre.
Az Óratoronyhoz számtalan helyi legenda köthető, így Agostino Barbarigo, avagy az építést elrendelő dózse állítólagosan megvakíttatta a tervezőt azért, hogy soha többé ne tudjon a jövőben még csak ehhez hasonló alkotást se készíteni. A valóságban természetesen több feljegyzés is arról árulkodik, hogy az órakészítő a családjával együtt beköltözhetett a toronyba, amiből időközben már tradíció vált, ezáltal az óra gondnokai a családjukkal együtt 500 éven keresztül, egészen 1998-ig a toronyban lakhattak. Az Óratorony több különlegességgel is rendelkezik, így elsődlegesen kék és arany színekben pompázó számlapja miatt járnak nagyon sokan a csodájára, amit Giampaolo és Giancarlo Rnieri mesterek készítettek el a 15. század végén zománcberakással díszítve. Az órát egy szabályos márványkörből faragták ki, a nap 24 óráját pedig római számokkal együtt ábrázolták. A pontos időt aranymutatók jelzik, különlegessége pedig, hogy a csillagjegyek, a hónapok, a napok és a holdfázisok szimbólumai is láthatóak a számlapon, aminek köszönhetően nagyon sokan csodálatos alkotásnak tartották az óraművet.
Az Óratornyot eredetileg úgy tervezték, és évszázadokon át úgy is működött, hogy minden nap, minden egyes órában a második emeleten a három király és az angyal elhaladjanak Jézus és Mária szobrai előtt. Ez a folyamat ma már csak áldozócsütörtökön és vízkeresztkor következik be, de ezeken a napokon akárcsak egykoron, minden órában megcsodálhatók. Az Óratorony belsejében csigalépcsőn vezet az út felfelé, egészen az óraszerkezetig. A látogatás során megismerhetjük testközelből a torony történetét, mechanizmusának működését, de közelről csodálhatjuk meg a szobrokat, a torony tetején elhelyezkedő teraszról pedig páratlan kilátást csodálhatunk meg Velencére és az egész lagúnára.

Velencei Karnevál 2025
Indulási időpontokVelencei Karnevál
Első felvonás
Non-stop
2025. Február 14 - 16.
27 900 Ft-tól
Első felvonás
Non-stop
2025. Február 14 - 16.
27 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 14 - 16.
54 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 14 - 16.
54 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
Második felvonás
Non-stop
2025. Február 21 - 23.
28 900 Ft-tól
Második felvonás
Non-stop
2025. Február 21 - 23.
28 900 Ft-tól
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
57 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
57 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 20 - 23.
54 900 Ft-tól
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 20 - 23.
54 900 Ft-tól
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
79 900 Ft-tól
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 21 - 23.
79 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
Harmadik felvonás - Záróhétvége
Non-stop
2025. Február 28. - Március 02.
29 900 Ft-tól
Harmadik felvonás - Záróhétvége
Non-stop
2025. Február 28. - Március 02.
29 900 Ft-tól
Karnevál 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
58 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
58 900 Ft-tól
Velencei Karnevál
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 27. - Március 02.
56 900 Ft-tól
4 nap / 1 éj, 2 teljes nap Velencében
Szállással
2025. Február 27. - Március 02.
56 900 Ft-tól
Karnevál 2 éj szállással
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
81 900 Ft-tól
3 nap / 2 éj
Szállással
2025. Február 28. - Március 02.
81 900 Ft-tól
Karnevál After Party
Velencei Karnevál After Party
Non-stop
2025. Március 07 - 09.
26 900 Ft-tól
Velencei Karnevál After Party
Non-stop
2025. Március 07 - 09.
26 900 Ft-tól
Karnevál After Party 1 éj szállással
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Március 07 - 09.
49 900 Ft-tól
3 nap / 1 éj
Szállással
2025. Március 07 - 09.
49 900 Ft-tól